Szapolyai János

 

„Szándékosan késett-e az erdélyi vajda?”[1] – tette fel a csata kapcsán az örökzöld, mindenkit foglalkoztató kérdést B. Szabó János A mohácsi csata című kötetében.[2] A lakonikus válasz: nem. Aki ugyanis késik, az nemcsak megpróbál odaérni valahova – esetünkben a mohácsi csatába –, hanem oda is ér, csak késve. Szapolyai János erdélyi vajda azonban nemhogy nem ért oda Mohácsra (nagy távolság, több természetes akadály, köztük két folyam, a Tisza és a Duna választotta el a két sereget egymástól), de el sem indult időben. Ezért nem is késhetett. A kérdést ezért át kellene fogalmazni, másképp kell feltenni: Szándékosan nem ment az erdélyi vajda Mohácsra? A lakonikus válasz: igen.[3] Szapolyai János nem tudott Mohácsra menni – ezt ő maga írta, a II. Lajos királynak küldött utolsó levelében: „a korábbi meghagyások szövevényes volta miatt a vezérlete alatt álló sereggel, amilyen gyorsan a szükség megkívánná, odamenni legkevésbé sem tud, de megígéri, azon fog fáradozni, hogy amilyen gyorsan csak lehet, ott legyen. […] Amikor a végső szükségben máshonnan nem lehet, akkor az időtől kell segítséget kérni.”[4] Szapolyai, mint azt élete és uralkodása folyamán számtalanszor bizonyította, egyaránt jól bánt a szavakkal és az idővel is. A kérdés, hogy Szapolyai nem tudott, vagy nem is akart Mohácsra menni az erdélyi sereggel? E gondolat felvezetéseként, elöljáróban álljon itt két levél. Az egyik, amit 1526. augusztus 24-én, a mohácsi mezőn írt Drágffy János országbíró, krasznai- és közép szolnoki ispán.[5] Ez egy végrendelet, melyben Drágffy a családját és familiárisait Szapolyai János erdélyi vajda gondjaiba ajánlja. Természetes dolog egy ütközet előtt. Viszont a végrendeletben szereplő adat elgondolkodtató. A Szapolyaival szövetséges Drágffy tudhatott arról, hogy a vajda nem akar csatlakozni a királyi sereghez? Miből gondolta az országbíró a csata előtt öt nappal, hogy Szapolyai már nem fog odaérni Mohácsra, és ezért rá lehet bíznia a családját? A másik levél kész tényként megfogalmazza, hogy a vajda nem akart Mohácsra menni. Ezt a levelet a Ferdinánd-párti nemesek Pozsonyból, 1527. március 7-én írták VIII. Henrik angol királynak.[6] A Báthory István, Batthyány Ferenc, Szalaházy Tamás, Thurzó Elek és Horváth Gáspár által aláírt levélben a magyar urak egyöntetűen állították, hogy Szapolyai vajda cserbenhagyta II. Lajost és a királyi sereget, a vajda nem is akart részt venni az ütközetben. Állításukat csak azért nem lehet perdöntő bizonyítékként elfogadni, mivel ez része volt Ferdinánd lejárató propagandájának.[7]

Buda elfoglalása után Szülejmán szultán hidat veretett a Dunán, és szeptember 25-én átkelt a folyam bal partjára. Pest előtt, a Rákos mezején kettéosztotta seregét. A szultán a Duna mentén haladt délre, míg Ibrahim nagyvezír erős lovascsapattal Szeged felé vette útját – feltételezések szerint[8] azért –, hogy ott csapást mérjen Szapolyai János erdélyi vajda seregére. A nagyvezír azonban nem talált hadsereget Szeged környékén,[9] így a várost ellenállás nélkül kirabolták az oszmán katonák. Vajon hol állomásozhatott az erdélyi sereg? Szapolyai János a mohácsi csata hónapjában két helyen is gyűjtötte a katonákat: ő maga Tokaj környékén, míg familiárisai Tordánál. Lassan haladt a hadsereg toborzása, mivel a vajda augusztus 15-ére hívta össze az erdélyi hadakat Tordára. II. Lajos király már egy hónappal korábban (július 18-án) teljesen egyértelmű parancsot küldött Szapolyainak, hogy csatlakozzon hozzá a seregével. Öt nappal a mohácsi csata előtt (augusztus 24-én) Szapolyai még Kolozsvárról írt levelet,[10] ami azt bizonyítja, hogy az erdélyi sereg legkorábban csak augusztus 24-e után indulhatott el Mohács irányába. Gyalókay Jenő számítása szerint, ha Szapolyai 1526. augusztus elején elindult seregével, akkor sem érhetett Mohácsra, mert a hadtörténész hipotézise alapján az erdélyi sereg nemcsak lovasságból, hanem lassabb egységekből, úgymint gyalogságból és tüzérségből is állt.[11] Valamennyi, a témában értekező hadtörténész Gyalókay eredménye után két hét vonulási idővel számolt (s mindenki arra a következtetésre jutott, hogy ennyi idő alatt lehetetlen küldetés Kolozsvárról időben odaérni Mohácsra). Ennek az adatnak ellentmond a tordai gyülekező időpontja, illetve a kolozsvári levél keltezése. A vajda kolozsvári levele mindezt tehát felülírja. Nem két héttel, hanem ideális esetben is mindössze 4-5 nappal szabad számolni! A vajdai sereg egy része nem Temesvár, hanem Várad felé haladt, és a mohácsi csata idején Szapolyai csapatai Fegyvernek és Maroslele között táborozhattak, de a tiszai átkelésre már nem jutott elég idejük, tehát nem Szegeden, hanem „Szeged körül”[12] tartózkodtak. Egyedül Brodarics István említette – megnevezetlen forrásra alapozva állítását –, hogy Szapolyai János a lassú csapatait hátrahagyva, „könnyű szekérre kapva, néhányad magával a királyhoz sietett, hogy akár egyedül is jelen legyen a csatában, melyről tudta, hogy elodázhatatlan.”[13] Más források nem tudtak a vajda akciójáról. Brodarics állítása komolytalan. Kemálpasazáde pontosan megfogalmazta Szapolyai távolmaradásának okát: szerinte a vajda tudta, hogy „lehetetlen lenne szembeszállnia a gázival[14] a csatamezőn.”[15] Miért akart volna Szapolyai akár „egyedül is jelen” lenni a csatában, ha még az egyértelmű királyi parancsnak sem engedelmeskedett?

1526. szeptember 23-án Szapolyai serege Mezőtúron volt, szeptember 30. és október 6. között pedig Fegyvernek térségében állomásozott.[16] A fentebb idézett, Szapolyai-levélben szereplő „meghagyások szövevényes volta” az erdélyi vajda, és ezzel egész Erdély hadseregének ürügye arra, hogy a katonák miért nem csatlakoztak, miért nem egyesülhettek időben II. Lajos seregével. Az erdélyi vajda – ha érdekében állt – tudott gyors is lenni: 1522-ben például Budáról alig öt nap alatt ért Lippára.[17] Nemcsak életben maradt kortársait, hanem a magyar történettudományt is megvezette Szapolyai vajda az ellentétes értelmű parancsokra való hivatkozással, pedig a meghagyások egy részét pontosan a vajda generálta, részben Szapolyai volt ezek értelmi szerzője. Megmosolyogtató, hogy Barta Gábor szerint a meghagyásokkal már egyenesen zaklatta a király Szapolyait. A vajda „nem tehetett róla, hogy a király három, egymásnak ellentmondó paranccsal zavarta útját; az ő Frangepán Kristóféval egyező üzenetét viszont (hogy várják meg) figyelmen kívül hagyták.”[18] Szakály Ferenc ugyanerre a következtetésre jutott: „Késése mégsem minősíthető szándékosnak, hiszen a csata előtt sorban kapta az egymásnak ellentmondó királyi parancsokat, előbb a csatlakozásra, majd pedig a helyben maradásra.”[19] Pedig az ellentétes értelmű parancs oka nagyrészt Szapolyai Jánosra vezethető vissza, nem pedig II. Lajosra. Amikor Sztambulból, majd Drinápolyból érkeztek a hírek 1526 tavaszán,[20] hogy a szultán személyesen jön a hadjáratra, egyesek tudni vélték, hogy Szülejmán tervezett célpontja Erdély lesz. Bár a kiküldött kémek jóvoltából hónapról-hónapra frissültek a hírek, még Pétervárad elfoglalása után sem volt egyértelmű, hogy az oszmán sereg a szélrózsa melyik irányában támad. Sokan tudni vélték, hogy Szlavónia és Horvátország lesz a célpont, de még Erdély sem nyugodhatott meg, hiszen a szultán mozgóhidat vontatott felfelé a Dunán. Ezt a hidat lényegében bárhol verhették, ahol ezt a terep adta lehetőségek megengedték (ld. drávai átkelés Eszéknél, vagy dunai átkelés Budánál). A szultán drávai átkelése után viszont egyértelmű lett a képlet: a szultán lebonttatta serege mögött a drávai hidat, vagyis Szülejmánnak az a célja, hogy II. Lajos király seregére csapást mérjen.[21] A mohácsi csatában aratott győzelem után döntötte el az oszmán katonai felső vezetés, hogy Buda elfoglalása lesz a következő állomás.[22] Milyen előzetes terve volt Szapolyainak, amellyel végül megzavarta a királyi sereggel való egyesülést? 1526 nyarán a havasalföldi vajda, Radu de la Afumati,[23] „aki az ellenség szándékát és helyzetét jól ismerte, titkos követ útján arról tudósította a királyt, hogy a legtanácsosabb volna, ha az erdélyi vajda a havaselvivel hátulról megrohanná az ilyesmire nem számító ellenséget, vagy, miközben az egyenesen a király ellen nyomul, ők egyesült erővel betörnének az őrségétől teljesen megfosztott Thraciába,[24] így ugyanis megtörténhetnék, hogy az ellenséget két tűz közé fogják.”[25] A terv vakmerő volt, de nem teljesen légből kapott. A havasalföldi vajda javaslatát nem lehetett készpénznek venni, mivel hintapolitikát folytatott Sztambul és Buda között. Nem bízott Raduban sem a magyar királyi udvar, sem az erdélyi vajda. Egy ismeretlen szerző 1526. szeptember 20-án, Pettauból írott jelentése szerint Szapolyai János azért „nem meri elhagyni saját földjét, mert fél a havasalföldi vajdától, aki – vélik a magyarok – félig egy hitetlen.”[26] Brodarics visszaemlékezése szerint Radu tanácsa már az elejétől kezdve „gyanúsnak látszott, azután, amikor megtárgyalták az esztergomi érsekkel, és ő helyeselte azt, Batthyány Orbán révén, akit akkor véletlenül éppen Moldvába küldtek, megparancsolták az erdélyi vajdának, hogy […] tegye azt, amit az állam érdekében jobbnak ítél.”[27] Vagyis engedélyt adtak Szapolyainak arra, hogy saját hatáskörében döntsön. Az erdélyi vajda azonban se Bulgáriába, sem Mohácsra nem vezetett sereget. Brodarics meglátása szerint Radu javaslata „nem kis részben lett oka annak, hogy [Szapolyai János – B. R.] vajda időben meg nem érkezett az ütközetre.”[28] Tehát a történetíró Szapolyait felmentette, és Radut tette felelőssé. Külön érdekessége a havasalföldi és erdélyi vajda közös tervének Basy György[29] személye, aki Szapolyai János tanácsosa, egyik legmegbízhatóbb embere volt.[30] Basy 1521 és 1522 között több ízben ment követségbe Havasalföldre és Moldvába, tehát igen jól mozgott az ottani politikai környezetben. Basy „Havasalföldön nemcsak a vajdát, hanem II. Lajos királyt is képviselte, aki meg is jutalmazta ezért a Szapolyai-szervitort. Valószínűleg ezért kapta azt a megbízását, amiért a leginkább vált ismert személlyé történészeink előtt. A vajda őt küldte Mohács előtt a királyhoz megkérdezni, a kapott ellentétes rendelkezések közül melyiket teljesítse.”[31] A Szapolyaihoz küldött négy követ közül három egybehangzóan a királlyal történő egyesülésre utasította az erdélyi vajdát, egy pedig azt a parancsot közvetítette, hogy Szapolyai vagy támadja meg Bulgáriát, vagy csatlakozzon II. Lajos seregéhez. Szapolyai azonban egyik írásbeli parancsot sem hajtotta végre. A havasalföldi tervek valódi szálai egész Sztambulig vezettek.[32] Egyrészt erre lehet következtetni János király követének, Hieronym Łaskinak a tárgyalásaiból, akitől megkérdezték Sztambulban, hogy Szapolyai miért nem hallgatott közvetlenül Mohács után a havasalföldi vajda követére, Balaorra, akivel Ájász pasa nyilvánvaló üzenetet küldött az erdélyi vajdának.[33] Másrészt már Mohács kortárs török történetírója, Kemálpasazáde dicséri Szapolyai vajda „bölcs” döntését, amiért az „erdélyországi szerdár” tudatosan nem vett részt a mohácsi csatában.

„Azon a vidéken levő országrésznek[34] egy bölcs és tapasztalt ember[35] volt az ura. Mikor a gonosz király[36] elhatározta, hogy csatában szembeszáll a világhódító szultánnal, az említett szerdár az óvatosság felé hajolva, és a körülményekhez szabott eszélyesség szerint járva el, nem jelent meg a többi elbizakodott szerdárokkal a csatatéren. Testvérét[37] némi csekély számú haddal elküldte ugyan a táborba, de ő maga, eszélyes számításból, a biztos helyben maradást és a visszavonultságot választotta, s nem vett részt a szerencsétlenül végződött harcban. Jól tudta, hogy az istentagadók felekezete háború idején nem mérkőzhetik meg a csatatéren az igazhívő sereg vitéz harcosaival.”[38]

 

Oldal: Akik nem vettek részt a mohácsi csatában (2) Szapolyai János
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2024 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat