Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd

A 2017 októberében, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

Akik nem vettek részt a csatában

 

Vannak különböző megyékben némely nemesek, akik sem a királyi felség parancsait, sem az ország veszedelmét tekintetbe nem véve, semmiképp sem gondoltak arra, hogy a lefolyt hadjáratba menjenek, és saját vakmerő bátorságukból otthon maradtak. […] 2. § Ha pedig igaz és törvényes ok nélkül maradtak otthon; akkor a királyi felség azoknak a fekvő jószágait, mint hűtleneknek javait ossza ki és adományozza jól érdemesülteknek.” (Részletek az 1522. évi LIV. törvénycikkből)

 

Az 1522. évi LIV. törvénycikk értelmében tehát jószágvesztéssel (vagyonelkobzással) járt, ha valamely nemes törvényes ok nélkül otthon maradt, és meghirdetett hadjáratban nem csatlakozott a királyi sereghez. A törvény előzménye az 1521-es hadjárat volt, melynek során sokan „elfelejtették” kötelességüket teljesíteni. Vajon mekkora volt 1526-ban a törvény ereje? Vajon az 1521. évi hadjárathoz képest 1526-ban többen, nagyobb számban csatlakoztak II. Lajoshoz? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az alábbi fejezet.

Az 1526-ban összegyűlt királyi seregnek nincs egységes vezetése, és végképp nincs tapasztalt, 25-26 ezer fős nagyságú sereg irányításában jártas hadvezére sem.[1]A török történetírás is nyíltan bevallja, hogy az 1526-iki katasztrophának főfő oka a vezérlet rosszasága volt, nem a magyar sereg csekélyebb száma, sem egyéb körülmények.”[2] Éppen ezért is szükséges szót ejteni azokról, akik nem vettek részt a csatában, mert köztük két olyan vezetőt is találni, akiket előzőleg az 1526-os hadjárat vezetésével kívántak megbízni. Már a Mohácsot megelőző, tolnai táborban felszínre törtek az indulatok, amiért a kiváltságaikra, szokásaikra hivatkozó bárók elszabotálták a drávai átkelő védelmét, így a szultán tíz napon át zavartalanul építtethetett hidat Eszéknél. „[…] Egyesek vitatják a királyi parancsot, míg hánytorgatják kiváltságaikat és a báróknak azt a szokását, hogy csak királyi zászló alatt katonáskodnak, addig ez a dolog is, tudniillik a Dráva védelme, elmaradt.”[3] Az események, a bárók egymásra mutogatása kapcsán II. Lajos király nagy haragra gerjedt. „Látom én – úgymond –, hogy ki-ki saját mentségét és üdvét az én fejemre hárítja a magáéról. Személyemet és fejemet azért hoztam e veszedelembe, hogy ez országért és a ti javatokért a sors minden fenyegetésének kitegyem. Nehogy legyen tehát valaki, aki saját tunyaságára bennem legcsekélyebb mentséget is talál, és hogy ne lehessen nekem bármit is felróni, holnap a nagy Isten segítségével személyesen megyek veletek oda, ahova mások nélkülem menni vonakodnak.”[4] II. Lajos – a tőle egyébként szokatlan – kifakadása után a bárók eldöntötték, hogy valakit vezérként állítanak a sereg élére. Amikor sokan hajlottak arra, hogy Tomori Pál legyen a sereg vezére, a király magához hívatta a kalocsai érseket. II. Lajos előtt Tomori „sokáig és erősen tiltakozott, hol szerzetesi fogadalmát, hol tapasztalatlanságát és erőinek ily nagy teher viselésére való elégtelenségét hajtogatva.”[5] Eredetileg – a hadjárat előtti királyi tanácsban – két fővezért jelöltek ki, Frangepán Kristófot és Niklas Graf zu Salm-t.[6] Előbbi még javában gyűjtötte a sereget, amikor sor került a mohácsi ütközetre,[7] utóbbi pedig „rossz egészségi állapotával kimentette magát.[8] A tolnai táborban végül amellett döntöttek a bárók, hogy „Tomori Pállal és Kristóf gróffal együtt a vajda legyen a hadjárat vezére.[9] Optimista döntés volt, hiszen se Frangepán Kristóf, sem Szapolyai János erdélyi vajda Mohácsnak még a közelében sem járt. Így lettek ideiglenes fővezérek (augusztus 16-tól) Tomori Pál és Szapolyai György, a vajda öccse, „aki maga is soká kapálózott e hivatal ellen.”[10] Papp Sándor hívta fel a figyelmet arra a kevésbé ismert és elfeledett tényre, hogy közvetlenül a mohácsi csata előtt, egy nappal fővezérré történt kinevezése után, augusztus 17-én – Tomori Pál tanácsára – II. Lajos király békekövetséget küldött a tolnai táborból az eszéki átkelésre készülődő Szülejmán szultánhoz.[11]Kegyelemkérésre jött a budai király követe, az ő saját akaratából[12] – tudósított egy korabeli oszmán defter. Tomori kegyelemkérése azonban már elkésett, a küszöbön álló csatát szép szóval már nem lehetett megakadályozni.

     A fővezéreken kívül fontos, visszatérő kérdés, hogy mekkora volt a mohácsi csatából hiányzó seregek létszáma? Erről közvetett források állnak rendelkezésünkre. A legszámottevőbb kétségtelenül az erdélyi vajda kontingense lehetett, a maga egyedül kb. 10 ezer fős (főleg könnyűlovasokból álló) nagyságrendjével.[13] Ez egy szerény becslés, mivel itt csupán az Erdély területéről „kivihető” katonák számáról van szó. Sem a 20 ezer fősre taksált székely lovasság,[14] sem a szász városok gyalogosai nem harcoltak Erdély határain kívül, így ezek a jelentős harcértékű egységek még végszükség esetén sem csatlakozhattak a magyar királyhoz. 10 ezer fő a legalacsonyabbra becsült létszám, hiszen 1521-ben pontosan ennek duplája, 20 ezer fős volt Szapolyai vajda serege. Szapolyai egy évvel később, 1522-ben (a havasalföldi hadjáratra) 6000 lovas és 2000 gyalogos katonát toborzott. Egyes források szerint 1526-ban akár 50 ezer fős sereg felett is parancsolhatott, amit mindenki egyöntetűen túlzásnak tart.[15] Zermegh János – szemtanúként – Szapolyai seregét 20 ezer főnél valamivel többre becsülte.[16] A hadra fogható horvátok száma 9 ezer lovasra tehető.[17] II. Lajos cseh királyként igényt tarthatott a cseh, morva és sziléziai seregre is. Ezek együttes létszámát egyrészt az 1526. szeptember 23-án megtartott brno-i gyűlés,[18] és egy 1527. évi felajánlásból modellezhetjük.[19] Utóbbi alapján „a csehek 6000 gyalogost és 1000 lovast ígértek fél évre, a morvák 3000 gyalogost és 500 lovast, a sziléziaiak pedig 2000 gyalogost és 1000 lovast.”[20] A Cseh Királyság területéről összesen 11 ezer gyalogos és 2500 lovas katona maradt el. Halkan szeretném megjegyezni azt, amiről a hazai történettudomány eddig még nem tett említést: vármegyei viszonylatban 41 (!) megye bandériuma és megyés ispánja hiányzott a csatából, ezek létszámát minimum 9 ezer lovasra becsülöm. Összegezve: a mohácsi csatából (a külföldi, elsősorban német segélyhadakat még ebbe nem is beleszámítva) legalább 30 ezer lovas- és 11 ezer gyalogos katona hiányzott.[21]

     Mindez azt jelenti, hogy II. Lajos 26 ezer fős mohácsi hadseregét meghaladó, 41 ezer katonából álló erdélyi-horvát-cseh-morva-sziléziai sereg hiányzik a király mellől a kritikus napokban! (A külföldi zsoldosokat nem számítva.) A magyar történettudomány számára régóta ismert adat az 50-60 ezer fős magyar sereg 16. század elejére jellemző átlag létszáma.

Az állandóan fegyverben tartott és a mozgósítható hadak létszáma, tehát az ország felhasználható katonai potenciálja […] kerekítve 50-60 ezer fő lehetett, ami – különösen, ha a csehekre is gondolunk – meglepetésünkre gyakorlatilag megfelel a bécsújhelyi találkozón tett magyar ajánlatnak.”[22] B. Szabó János irreálisnak véli, hogy 1523-ban II. Lajos 60 ezer katonát ajánlott fel egy törökellenes háború esetére,[23] a (csehek nélkül kiállított) 60 ezres szám azonban nem lehet túlzó, hiszen 1521. aug. 22-én pontosan ekkora sereg gyűlt össze (ebből 17-18 ezer fő a nádor, 20 ezer pedig az erdélyi vajda zászlaja alatt).[24] Szakály Ferenc történész hipotézise szerint azonban még egy ekkora lélekszámú sereg sem vehette volna fel sikerrel a harcot a törökkel szemben.[25] Mindez csupán feltételezés, tehát érdemes végiggondolni, hol voltak a csatát kerülő „árnyékseregek” és vezetőik Mohács idején!



[1] A jelenlevők közül „még Tomori volt a legmegfelelőbb jelölt, bár véleményünk szerint az ő régi, tapasztalt hadnagyai nálánál alkalmasabbak lettek volna erre a tisztségre.” (A hadnagyoknak viszont nem volt címük és rangjuk, ezért Bende Lajos szerint hangjuknak nem tudtak volna kellő érvényt szerezni a bárókkal szemben.) Bende Lajos: A mohácsi csata. Hadtörténelmi Közlemények 13. 1966. 3. sz. 533.

[2] Török történetírók I. i. m. 235. Kemálpasazáde műve kapcsán tette a fenti megjegyzését Thúry. A török történetíró szerint II. Lajos „lelki szemei elhomályosodtak, s nem látta a helyes módot, amely szerint kellett volna cselekednie.” Uo. Kemálpasazáde azt is megfogalmazta, hogy a magyarok miként nehezíthették volna meg a szultán dolgát, ha lett volna köztük olyan vezető, aki ért a hadművészethez. Tomoriról írta Gyalókay, hogy „taktikai érzéke és tudása – ha volt is neki – a mohácsi csatában teljesen cserbenhagyta.” Gyalókay: A mohácsi csata i. m. 272.

[3] Brodarics Me. i. m. 28.

[4] Uo. 28.

[5] Uo. 29.

[6] Uo. 17. Niklas (II.) Graf zu Salm 1459-ben született a belgiumi Ober-Salmban. Az 1487-es hadjáratban Albrecht von Sachsen főparancsnoksága alatt szembesülhetett legelőször a magyar hadviselés mikéntjével, mikor Hunyadi Mátyás portyázó könnyűlovasságával igyekezett szembeszállni. 1488-ban a lázadó Flandriát hódoltatta meg a császárnak, két évvel később pedig a székesfehérvári hadjáratban I. Miksa főhadparancsnoka volt. 1499-ben a svájci hadjárat seregében szolgált, majd 1504-ben Bajor területen állomásozott csapataival. 1506-ban ismét a magyar beavatkozás parancsnoka, 1508-1516 között pedig a velencei háború egyik tisztje volt. 1522-től egy évig Ferdinánd főherceg horvát-szlavón főhadparancsnoka volt. 1524-1525 között a főherceg által V. Károlynak küldött katonai kontingens főparancsnokaként harcolt Itáliában a franciák ellen. 1525-ben elfojtotta a stájer bányászfelkelést. Ferdinánd király állandó tanácsadója lett. Több ízben (1526., 1527. 1529-1530.) volt Magyarország főhadparancsnoka, 1528-1530 között pedig Alsó-Ausztria főkapitánya. 1529-ben Salm irányította Bécs védelmét a török csapatok ellenében. 1530. május 4-én — 71 éves korában — halt meg az alsó-ausztriai Marchegg várában. Deutsche Biographische Enzyklopädie. Ed. Walther Killy und Rudolf Vierhaus. München, 1999.  VIII. 501.

[7] A csata idején Frangepánnak mindössze 450 fős lovassága volt, amellyel a török drávai átkelését próbálta hátráltatni.

[8] Brodarics Me. i. m. 29. Istvánffy i. m. 96.

[9] Brodarics Me. i. m. 29.

[10] Uo. 29.

[11] Papp Sándor: Magyarország és az Oszmán Birodalom (A kezdetektől 1540-ig.) In. Közép-Európa harca a török ellen. Szerkesztette: Zombori István. Bp., 2004. 69-70.

[12] II. Lajos követének egy bársony kaftánt adtak ajándékba. Uo. 69-70.

[13] Várday Pál egri püspök a pápai nunciusnak „egy bizalmas beszélgetés során kijelentette, hogy Szapolyainak a mohácsi csata idején mindössze 5000 főnyi serege volt.Bánkuti Imre: Az Alföld népének harca a török hódítók ellen a mohácsi csata után, 1526-1527. Acta Universitatis Szegedinensis. Sectio Historica II. Szeged, 1957. 5.

[14] B. Szabó: A mohácsi csata i. m. 40.

[15] Istvánffy Miklós szerint 40 ezer fő volt a vajda serege, de ez is erős túlzás. Istvánffy i. m. 108. Vö. Jászay: A magyar nemzet i. m. 21. Jindřich Rozmberk úgy tudta, hogy Szapolyai 40 ezer vagy több embernek parancsol. Archiv C̆esky, X. kötet. Red. Josef Kalousek. Praha, 1890. 140.

[16] Zermegh János: Rerum gestarum inter Ferdinandum et Joannem. Scriptores rerum Hungaricarum II. Wien, 1746. 384.

[17] A Mohácsot megelőző rácsai gyűlésen (aug. 1-jén) 12 ezer főt ajánlottak a horvát rendek II. Lajosnak. Háromezer fő – javarészt szlavón egység – megjelent Mohácsnál, így adódik a 9 ezres adat. B. Szabó: A mohácsi csata i. m. 60-61. Margalits: Horvát repertorium I. i. m. 374.

[18] A cseh főrendek és nemesek összesen 1306 lovas katona ellátására kötelezték magukat. A fontosabbak: Jan z Pernštein, a cseh hadsereg főparancsnoka (hajtman) 120 lovas; Krištof z Bozkovic 40 lovas; Jan z Zerotín 18 lovas; Jan z Kunovic 16 lovas; Ladslav Dubský 16 lovas; Viktorín Zerotín 15 lovas; Linhart z Lichtnštain 14 lovas; Adam z Hradce főkancellár 14 lovas; Burian Brtnický 14 lovas; Artleb z Bozkovic 12 lovas; Jindřich Krajíř 10 lovas; Dobeš z Bozkovic 10 lovas; Jetřich Podstatský (köznemes) 10 lovas; Jindřich Mezřícký 8 lovas. Egyháziak közül kiemelkednek: a prágai püspök 50 lovassal; Loucký apát 20 lovassal; Kounické prépost 12 lovassal. Archiv C̆esky, XI. kötet. Red. Josef Kalousek. Praha, 1892. 358-365.

[19] Ferdinánd a csehek hadisegélyével biztatta magyarországi híveit. Ld. Brnoban, 1527. ápr. 6-án kelt levelét. ÖStA. HHStA. Ungarische Akten Allgemeine Akten Fasc. 4. Konv. A. 5.

[20] Botlik: VIII. Henrik i. m. 105.

[21] A 11 ezer fős cseh gyalogságból levontam a Mohácsnál harcoló maximum ezer főt.

[22] 1523. okt. 18-án a magyar urak 60 ezer főt és 100 ágyút ajánlottak fel egy tervezett törökellenes harcra. „Megjegyzem, hogy a 60 000 ember felajánlásával a magyar kormány „öngólt lőtt”, ugyanis a pápai legátus 1524. január végén azon a címen tagadta meg a magával hozott segélypénzek kifizetését, hogy amennyiben a magyaroknak 60 000 fős serege van, akkor nincs szükségük a pénzre” – írta Kubinyi András. MNL. OL. Dl. 82631. Kubinyi András: Magyarország hatalmasai és a török veszély a Jagelló-korban (1490-1526) In. Közép-Európa harca a török ellen i. m. 127-130.

[23] B. Szabó: A mohácsi csata i. m. 85. Vö. Margalits: Horvát repertorium I. i. m. 348. Kulcsár: A Jagelló-kor i. m. 192.

[24] Szakály Ferenc: A mohácsi csata. Bp., 1981. 16.

[25] Uo. 69-71. Ez egy determinista szemlélet. Vö. Illik: Események metszéspontján i. m. 46.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 46
Heti: 109
Havi: 824
Össz.: 118 597

Látogatottság növelés
Oldal: Akik nem vettek részt a csatában (1)
Az 1526. évi mohácsi csata "árnyékseregei" Budapest, 2017 - Botlik Richárd - © 2008 - 2024 - mohacsicsata.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »